Vettel ki van éhezve a sikerre

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 11. 11:00
Messiásként tekintenek a Ferrari-szurkolók Sebastian Vettelre. A négyszeres világbajnoktól nem kevesebbet vár­nak, mint hogy ismét az élre repítse az olasz csapatot, amely legutóbb 2007-ben nyert egyéni címet.
cs

– A csapat minden tagja az első perctől fogva rendkívül kedves és segítőkész velem. Mindenki nagyon ki van éhezve a sikerre, elszántak, hogy visszatérhessenek a csúcsra. Engem is ez motivál, így egymásra találtunk – mondta Vettel az Auto­sprintnek a hét végi rajt előtt.

A német pilóta azt is elárulta: gyerekkora óta rajong a Ferrariért, és 10-11 évesen járt először Maranellóban. S most, 27 évesen végre vezetheti az álomautót.

A Ferrarinál viszont már csínján bánnak az optimizmussal, és az elnök, Sergio Marchionne például 2018-ra ígérte, hogy tökéletesen összeáll a csapat. Vettel ennél azért gyorsabb sikerben bízik.

– Nem akarok négy évet várni az újabb világbajnoki címre – tette hozzá. Igaz, azt ő is elismerte, hogy idén a Mercedes mellett nehéz lesz bárkinek is labdába rúgnia. 

Bianchi apja fenyegetőzik

A tavaly, a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi édesapja megerősítette, hogy a pilóta fia állapotában nincs lényegi változás.

– Jules még mindig kómában van, miközben magatehetetlenül fekszik az ágyán – erősítette meg a La Gazetta dello Sportnak. – Türelmesnek kell lennünk, várunk és reménykedünk.

Az édesapa azt is hozzátette, hogy nem tekinti lezártnak a baleset ügyét, hiába hozta ki az FIA, hogy egyedül Jules hibázott.

– Van egy jó ügyvédünk, és valaki meg fog még fizetni ezért…

Sok az újonc

A mezőny negyede zöldfülűként várja a hét végi, melbourne-i rajtot. A Toro Rossóhoz a 17 éves Max Verstappen a Forma–3-ból, a 20 esztendős Carlos Sainz Jr. a Formula Renault-sorozatból érkezett.

A Sauber a GP2-es Felipe Nasrt szerződtette, aki tavaly már kipróbálhatta a királykategóriát a Wil­liams tesztpilótájaként. A Manor-istálló pedig az ugyancsak a Formula Re­naultból érkező Roberto Mehrivel és Will Stevensszel áll föl. Utóbbi egyébként 2014-ben Abu-Dzabiban egy futam erejéig rajthoz állt a Caterhammel, és 17. lett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.