Kis pénzből épült nagy csapat Fehérvárott

Ocskay Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 22. 09:15
Kis pénz, nagy hoki jellemzi a Fehérvár AV19 csapatát. A gárda az osztrák bajnokságban (EBEL) szereplők közül az egyik legszegényebb, mégis erős középcsapat ott.
Bors

Bármelyik hazai futballcsapat örömmel venné, ha költségvetése majd 20 százaléka a jegybevételekből származna. Vagy ha olyan eredményeket érne el a nemzetközi porondon, mint a Fehérvár AV19. Ám hasonlóról egyelőre csak álmodozhatnak a focisták.

– A tizenkét csapatos osztrák ligában csak a Znojmo és a Ljubljana gazdálkodik valamivel kevesebből mint mi – mondta Ocskay Gábor, a Fehérvár szakosztály-igazgatója. – A kb. 580 millió forintos költségvetésünk ellenére jó középcsapatnak számítunk, s negyeddöntőbeli legyőzőnk, a Vienna Capitals háromszor, a Red Bull Salzburg pedig majd négyszer ennyi pénzből gazdálkodhat.

Márpedig a fehérváriaknak is nagy szüksége lenne a többletbevételre, hiszen több hokisnak lejár az idén a szerződése. Azonban a légiósoknak legfeljebb 9-10 millió forintot tudnak fizetni egy-egy szezonra, s ez nem versenyezhet az osztrák csapatok olykor 40-50 milliós ajánlatával.

– Ezért igyekszünk egyre több hazai tehetséget a csapatba építeni, a harmincas keretünkben mindössze hét légiós volt az idén, míg a sógorok sokszor kétszer ennyi – akár az NHL-ben megfordult – hokissal léphetnek jégre.

Igaz, a fiatalok egyre jobban megállják a helyüket. A 19 éves Erdély Csanád és a 20 éves Sárpátki Tamás és néhány kortársa mind fontosabb szerephez jut a felnőtt csapatban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.