Buknak Annusék főztjére az osztrákok

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 09. 09:15
Korábban két osztrák éttermet vezetett nejével a kalapácsvető Annus Adrián. Míg ô Egyiptomban edzősködik, a neje tartja a frontot.
Sz. S.

Annus számára a jelenlegi egyiptomi „húst hússal” menü kissé egyhangú, ezért készíti el maga a konyhában a kedvencét, a húslevest. Amellett – a sóska kivételével – szinte valamennyi főzelékfélét. Néhány éve a felesége, Kocsis Adrienn társaságában Bécsújhelyen vezetett, most pedig Lanzenkirchenben bérel éttermet.

– A két étterem együtt nem ment, ezért Bécsújhelyet lemondtuk – mesélte Annus, aki csodálkozik, hogy a felesége miként bírja a tempót a lanzenkircheni Café Restaurant Adrienn irányítójaként. De hát a hölgy azt vallja: a vendéglátásban az érvényesül, aki a hozzá betérőkkel személyesen társalog.

– A négyezres Lanzenkirchen önkormányzatától béreljük az éttermet, az alsó és felső szinten 40–40 vendéget fogadunk, napi kétféle ételmenüt, kávékülönlegességeket, süteményt kínálok a kávézóban – újságolja Adrienn. Gyakran a bérleményük mellett található, 400-as kapacitású konferenciaterem cateringje is az ő nyakába szakad, ott politikai gyűlések, tudományos konferenciák vendégseregét látja el, miközben igyekszik lebeszélni mindenkit a szerinte egészségtelen panírozott étkekről. Afelől nincs vita, hogy Lanzenkirchenben Adrienn grillezett húsételei, lecsóféleségei vezetik a helyi sikerlistát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.