Az elmúlt néhány évben már nem csak a tengerentúlon telnek meg a Super Bowl idejére a kocsmák, hanem mifelénk is. Hétfőre virradóra (a találkozó 0.30-kor, a közvetítés a Sport2-n 22 órakor kezdődik) meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket a hazai nagyvárosok bárjai, éttermei is. Több közülük Super Bowl-menüvel, csirkeszárnnyal, hotdoggal készülnek, de nincs ez másként Dél-Koreában vagy Finnországban sem.
A New England Patriots és a címvédő Seattle Seahawks összecsapását 180 országban sugározzák majd, szóval a nézettség várhatóan újabb rekordokat dönt.
Amerikában szinte biztosan: az elmúlt öt évben négyszer szárnyalta túl az addigi tévés csúcsérdeklődést, tavaly Russel Wilsonék sikerét 111 millióan látták. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb cégei legalább olyan szikrázó harcot vívnak a képernyőre kerülésért, amilyet a játékosok a pályán. Pedig a NBC ezúttal 4,5 millió dollár alatt senkinek nem adta el a 30 másodperces reklámidőt. Vannak, akik az ilyenkor először látható hirdetésekre buknak, mások a koncertekre. Az idén a félidei attrakciót Katy Perry és Lanny Kravitz prezentálja, míg a himnuszt a Broadway-ről ismert Idina Menzel énekli, s jó néhány napja lehet arra fogadni, elfelejti-e a szöveget, vagy kihagy-e belőle egy szót?
Ha valamihez nagyon értenek az amerikaiak, az a showbiznisz. Mindent úgy tálalnak, hogy abból sztori legyen, és erre az amerikaifutball tökéletesen alkalmas. S ahol sztori van, ott érdeklődés és brutális bevétel. Marshawn Lynch, a Seattle egyik futójátékosa egy rém egyszerű gladiátor, beszélni nem szeret, a liga által megkövetelt médiaeseményeket rendszeresen elodázza. Emiatt jól meg is büntetgetik. A Super Bowl előtti sajtónapot azonban nem hagyhatta ki. Elment, s kapott 27 kérdést, és mindegyikre azt felelte: „Itt vagyok, szóval nem büntethetnek meg”.
Mégis megbüntetik. Mert a liga szabályait áthágva saját márkás sapkában jelent meg. Azóta a raktáron lévő összes sapka elfogyott!
Egyébként még az is lehet, hogy ő lesz a meccs első számú főszereplője, de sanszosabb, hogy inkább Tom Brady. A New England irányítója hatodszor kezdhet Super Bowl-on, ami rekord, negyedszer nyerhet, ilyet csak két irányító vitt véghez, s egyébként is egy rakat rekordot megdöntött az idényben. Wilson 11 évvel fiatalabb, még csak 26, ám azon kevesek egyike lehet, aki címvédésre vezeti övéit. Egy éve a liga másik legendás quarterbackjét, Payton Manninget gyalázta meg csapatával: 43–8-ra nyertek. Most aligha lesz ekkora különbség a résztvevők között: a fogadóirodák szerint egyetlen pont dönt majd a bajnokról.
Mennyiségek
- Az Egyesült Államokban csak hálaadáskor fogy több élelmiszer a Super Bowl napjánál.
- Az amerikaiak 20 százaléka inkább ismerőse esküvőjét hagyja ki, mintsem kedvenc csapata döntőjét; 15 százalékuk ilyenkor a gyerekük születésénél sincs jelen.
- Évente 700 ezer labdát gyártanak a liga számára. Ebből 72-t használnak majd a döntőn.
- Több mint 6000 médiamunkás érkezik az eseményre.
- A legolcsóbb belépő 800 dollár (kb. 220 000 forint), ám a feketepiacon nyomban a sokszorosát éri.
- A tikettek átlagára (hivatalosan) 5000 dollár (1,375 millió forint).
- A győztes megkapja a Tiffany készítette Vince Lombardi Trófeát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.