Tavaly december elején mélyvénás trombózist kapott, ám azóta ismét gőzerővel edz a szegediek 2008-as olimpiai aranyérmes kenusa, akinek ez nem lehet olyan egyszerű, hiszen a hajóban a térdeplő, azaz a bal lábában lévő erében 6-8 centis vérrög található.
– A lábam olykor fáj, s emiatt a futást kiiktattuk a mostani edzésprogramomból, viszont igen sokat erősítek, és úszok, bár a mostani megfázásom nem jött jókor – említette Attila, aki a tervezett floridai meleg vizes edzőtáborozás helyett március elsején Portugáliába utazik.
Hamar megnyugtatott bennünket két dolog vonatkozásában: egyrészt a napi 3000–3500 méteres úszóeredményei ismeretében aligha hívja ki viadalra Gyurta Danit, másrészt kizárta annak lehetőségét, hogy műtéttel távolítsák el a vérrögöt.
Naponta kap injekciót, vérhigító gyógyszert szed, és nagyon várja az augusztusi olimpiai kvalifikáló vb-t. Sikertelenül próbáltuk elérni a klasszist kezelő professzor dr. Varga Endre szegedi traumatológust, viszont a Vajdát felkészítő három edző – Vécsi Viktor, Boldizsár Gáspár, Sík Márton – közül utóbbi, az EDF DÉMÁSZ-Szeged szakmai vezetője elújságolta: részt vett olyan konzíliumon, amelyen a professzor és Vajda is ott volt.
– Varga úr rendszeresen tudatja, mit tehet Attila és mi az, amit nem javasol neki – mondta Sík. – Az edzések irányelveit mellékeltük neki, és azokról rendszeresen konzultálunk vele. Mindenki képben van, Attila pedig tökéletesen optimista a saját egészségi állapotát illetően.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.