MOB: rendezzünk Pesten olimpiát!

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 07. 10:15
Százhuszonöt igen és egy ellenszavazat mellett a MOB azt az álláspontot képviselte, hogy a főváros szálljon ringbe a 2024-es olimpiáért.
Bors

Habár a MOB közgyűlése egyértelmű véleményt formált azzal kapcsolatban, hogy Budapest rendezzen-e olimpiát és paralimpiát 2024-ben, az már a tegnapi összejövetelen kiderült, hogy mindez csupán elvi határozat, kvázi propagandafogás.

Egyelőre semmi nem mutat arra, hogy a magyar főváros eséllyel indulna harcba. A kilenc év múlva esedékes seregszemlére kandidál Boston, Durban, Róma, Berlin, sőt Párizs is, amely így ünnepelné, hogy száz évvel korábban szintén ott rendezték a játékokat. Ettől még persze nyerhetne Budapest. Csakhogy ahhoz tökéletes előkészítő munkára volna szükség. Ám a MOB eleve törvénytelenül működik, amit aligha épp olimpiával méltányol a nemzetközi anyaszervezet. Ha a döntésig rendeződik is a probléma, legalább némi professzionalizmust nem ártana mutatni.

A pénteki közgyűlés meghívójában ugyan nem szerepelt, a küldöttek végül mégis felvették a napirendre az idei költségvetési tervezet megtárgyalását. Ebből viszont kiderült, hogy egyetlen fillért sem különítettek el a pályázat előkészítő munkálataira. Holott a MOB májusban tervezi bemutatni előkészítő tanulmányát, majd szeptember 15-ig hivatalosan is be kell nyújtania a kandidatúrát. Hogy honnan lesz erre keret?!

Bienerth Gusztáv, az Olimpiai Védnöki Testület tagja hangoztatta: 2002-ben egyszer már készült egy megvalósíthatósági tanulmány, amely akkor 408 milliárd forintos költséget állapított meg, később 2006-ban és 2010-ben ezt a tanulmányt aktualizálták. Most is ez fog történni.
Akarni persze nem tilos…

Még nem jött meg a posta

A Fővárosi Ítélőtábla január 15-i verdiktje szerint a MOB 2012-es közgyűlését szabálytalanul hívták össze, ezért annak döntései illegitimek. Amikor e törvénytelenségről kérdeztük Szabó Bence főtitkárt, ezt válaszolta:
– A bírósági végzést nem kaptuk kézhez, amint megtörténik, elnökségünk tárgyalja az ügyet.
Az indoklás azért sántít, mert a mostani határozat csupán helyben hagyta a két évvel ezelőtti elsőfokút, amely szabálytalannak mondta ki az ominózus összejövetelt. Tehát a MOB-ban tökéletesen tisztában vannak a bírósági indoklással. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.