Börleszkfilmbe illő jeleneteknek lehetnek szemtanúi azok, akik szombat délután a decemberről elhalasztott Paks–Nyíregyháza bajnoki megtekintését választják. A télen jelentős keretátalakításon áteső nyírségiek ugyanis a szabályok szigorú betartása miatt nem küldhetik pályára újonnan igazolt futballistáikat, csak azokat, akik a mérkőzés eredeti időpontjában is le voltak igazolva. Jelenleg két ifistával kiegészülve is mindössze tíz mezőnyjátékos és három kapus áll Mátyus János vezetőedző rendelkezésére.
– Önhibánkon kívül kerültünk ebbe a lehetetlen helyzetbe, sejtjük, ki vétózhatta meg az újabb halasztást, ám a helyzet adott, ebből kell kihoznunk a maximumot – magyarázta a nyíregyházi tréner. – Egy biztos, a körülmények döntően befolyásolják a mérkőzés kimenetelét.
Úgy néz ki, hogy a csapat három kapusa közül Balogh János véd majd, míg két kollégája, Hrabina Alex és az ukrán Volodimir Ovszijenko a mérkőzés bizonyos periódusában a mezőnyben kap szerepet.
– A téli török edzőtáborozás során, az utolsó felkészülési meccsünkön szintén kényszerűségből 22 percet játszottam balcsatárként. Helyzetbe nem kerültem, viszont kétszer is megúsztam a piros lapot – árulta el a 19 éves, korosztályos válogatott Hrabina, akinek ez lehet a debütálása az NB I-ben. – Most is inkább csatárként játszanék, mert védőként nagyobb a felelősség. Nevetséges egyébként ez az egész, a magyar focin fog röhögni egész Európa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.