Dárdait először győzték le felnőttek edzőjeként

vereség
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 15. 21:30
Nagy várakozás előzte meg Dárdai Pál bemutatkozását a Hertha otthonában. Vereséggel kezdett, felnőttcsapat edzőjeként ez az első kudarca.
Bors

Jelentős teret szentelt a német sajtó Dárdai ma délutáni, berlini bemutatkozásának, a Hertha ideiglenes edzője hazai pályán igyekezett újabb győzelmet elérni a Freiburg ellen. A Berliner Zeitung címlapján szerepeltette a magyar válogatott szövetségi kapitányát, aki kiemelte: mivel az Olimpiai Stadionban nőtt fel, nem izgul. A Bild álomedzőként jellemezte, megjegyezve, játékosai, akik nagy gazemberek, okkal kedvelik. Mert hát Dárdai a tortaevést is engedélyezi az öltözőben, s ha egyikük a falra akarja kenni, megteheti.

– Amíg minden jól működik, addig semmit sem tiltok – mondta a szakvezető, aki a dohányzásra is fittyet hány, hiszen úgyis észreveszi, ha edzésen valaki fél méterrel kevesebbet fut a vártnál, ezt pedig már nem hagyja szó nélkül. Nem érdekelte, amikor korábbi játékostársa, Josip Simunic a csapatbuszon kebabot majszolt, miközben Marko Pantelic láncdohányzásával ment a társai idegeire.

Dárdait a berlini házszomszédai ki nem állják, ugyanis nyáron állandóan füvet nyír. Olyan hosszúságúra vágja a pázsitot, hogy kiállja a rágógumitesztet: akkor tökéletes a gyep, hogy ha kiköpi a rágóját, az megáll rajta, nem süllyed a fűszálak közé.

Dárdai sokszor szólt családi tragédiáiról, most a német bulvárlapnak elmondta: szerető családja, édesapja, felesége, három fia ad erőt a sorscsapások elviseléséhez. Megrázta 23 éves öccse, Balázs 2002-es szívhalála a futballpályán, rá nyolc évre édesanyja és egyik nagymamá­ja elhunytát követően a másik, 85 éves nagymamája segített neki.

– Hithű katolikusként azt tanácsolta: el kell fogadni a szeretteink távozását, máskülönben képtelenség élvezni az életet.

A mai bemutatkozás hazai pályán végül nem sikerült jól, a Freiburg 2-0-ra nyert. A Hertha focistái ólmosan játszottak, esélyük sem volt a pontszerzésre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.