Huszonnégy év után ismét európai topbajnokságban szereplő csapatot irányít egy magyar edző. A kiesés elől menekülő Hertha BSC megbízott trénerének csütörtökön kinevezett Dárdai Pál ráadásul 2-0-s idegenbeli győzelemmel kezdte felnőtt edzői pályafutását a Bundesligában.
A magyar válogatott szövetségi kapitányát már a Mainz elleni bajnoki előtt heroizálták a német lapok. A Bild például „Dárdai keményebb a Herthánál” címmel haragozta be a szakember debütálását, akiről egy kilenc évvel ezelőtti, véméndi, családi disznóvágáson készült fotót mellékelt, és a kinevezésekor tett „Halálra dolgozom magam, hogy elérjük a céljainkat” mondatot idézte.
A bulvárlap úgy tudja, hogy a bennmaradást kitűző Dárdai olyan nagy rössel vágott bele a feladatba, hogy még az anyagiakról sem állapodott meg a klub vezetőivel. Ismert, a magyar válogatottnál az eddigi három mérkőzéséért pénzt sem kért. Úgy hírlik, Dárdai megbízatása három meccsre szól, és ha az eredmények jól alakulnak, véglegesíthetik a posztján. Az MLSZ-nél ugyanakkor állítják, bárhogy is alakuljon a szakember sorsa a Herthánál, a magyar válogatott biztosan vele csinálja végig az idei Eb-selejtezőket....
Erre mérget nem vennénk, ám ami biztos: Dárdai első meccse berlini edzőként tökéletesre sikerült. Csapata az első félidő derekán tizenegyesből jutott vezetéshez, miközben a szabálytalankodó hazai kapust kiállította a játékvezető. Még a szünet előtt növelte az előnyét a Hertha, amely a második félidőben ugyan szintén megfogyatkozott, de az eredmény már nem változott.
– Nem vagyok varázsló, hatalmas gratuláció jár a csapatomnak – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Dárdai Pál, a Hertha megbízott vezetőedzője. – Sokat futottunk és küzdöttünk, ez volt a tervünk. Tisztában vagyok vele, milyen nehéz helyzetben vagyunk. Valahogy így kell kihasználni egy emberelőnyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.