Platini viccel ütötte el a korrupciós vádakat

Kobe Bryant
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 02. 10:15
Sok-sok elszólás, beszólás, odamondás hagyta el 2014-ben is a sportolók száját. A legérdekesebbek között szemezgettünk.
Turcsik Norbert

„Már tudom, hogy miért vesztünk el annyi meccset. Mert puhák vagyunk, mint a vécépapír” – dörgölte a társai orra alá néhány anyázás közepette Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers sztárkosarasa.

„Boldog vagyok, az időmnek kifejezetten örülök, de azt azért hozzá kell tenni, hogy Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér” – fejtette ki Verrasztó Dávid a berlini úszó Eb-n a 400 vegyesen aratott sikerét követően.

„Nem gondolom, ha valakire azt mondjuk, zsidó, az bántó lenne. Ez csak egy vallást, egy népcso­portot jelöl, egyébként pedig én magam is zsidó vagyok” – jelentette ki Vágó Attila, a Szigetszentmiklós korábbi trénere, akit antiszemitizmus miatt egy évre eltiltott az MLSZ.

„Pintér Attila szerintem jól nyilatkozik, mert őszinte, de a stílusán majd kommunikációs tréninggel segítünk” – hangzottak az MLSZ elnöke, Csányi Sándor tragikomikus szavai, mielőtt beszédfejlesztésre küldte a hebegő-habogó volt szövetségi kapitányt.

„Ha a Facebookon bejelölnék mindenkit, akivel együtt futballoztam az elmúlt öt évben, lenne vagy négyszáz új ismerősöm” – utalt a Honvédnál tapasztalható folyamatos játékosmozgásra Kemenes Szabolcs, a csapat kapusa.

„Ha tudni akarod, mi az a tiki-taka, kérdezd meg a Ferencváros játékosait” – kommentálta a zöld-fehérek felett aratott győzelmet a Facebookon Asmir Suljic, az Újpest támadója.

„Több mint tiszta vagyok. Nem kaptam se Picassót, se aranyrudat, se olajat, se gázt” – mondta az Europe 1 rádiónak Michel Platini, az UEFA-elnöke, aki visszautasítja, hogy bármilyen ajándékot elfogadott volna az orosz és a katari vb-rendezésért cserébe.

„Nem az a fajta fickó vagyok, aki alsógatyában pózol. A showmat csak a pályára korlátozom. Inkább a zöld gyepet választom a vörös szőnyeg helyett” – utalt a Kickerben a saját márkás alsóneműit reklámozó Cristiano Ronaldóra Aranylabda-riválisa, Manuel Neuer.

„Igaz, most nem neveztek a 43-as keretbe, de a csapat lelkes háttérembereként szeretném jelentősen fejleszteni technikai tudásomat, javítani a taktikai látásmódomat, hogy majd fontos mérkőzéseken is pályára léphessek” – árulta el Balázs Benjamin, akivel szerződtetése ellenére csak lelkes epizodistaként számoltak a portugál élvonalbeli Vitória Guimaraesnél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.