Webber sértetlenül úszta meg a horrorbalesetet

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 02. 11:15
Mark Webber igazi mázlista. A megbízhatósági-vb brazil futamán kettétört, majd kigyullad a Porschéja, ám neki a haja szála sem görbült.
cs

Az ausztrál pilóta, miután nagy sebességgel összeütközött Matteo Cressoni Ferrarijával, előbb a betonfalnak, majd a szalagkorlátnak vágódott az interlagosi pálya hírhedt utolsó kanyarjában. Webber autója szinte felismerhetetlenné roncsolódott, ám miután kiszabadították belőle, azonnal jelezte hüvelykujjával, nem történt komolyabb baja. Az orvosi központban aztán megerősítették, tényleg megúszta az idény egyik legcsúnyább balesetét, csupán a biztonság kedvéért tartották benn éjszakára megfigyelésre.

Persze nem ez volt az első eset, hogy Webberre vigyázott az őrangyala. Forma–1-es pályafutása során is többször ráijesztett a rajongóira. A sors iróniája, hogy a legsúlyosabb sérülést mégis kerékpározás közben szenvedte el.

2003 Brazil Nagydíj

Az 53. körben a célegyenes bejáratánál – vagyis ugyanabban a kanyarban, mint most – Webber a korlátnak csapta autóját, amelynek alkatrészei elárasztották a pályát. Hiába hívták be a biztonsági autót, Fernando Alonso telibe találta az egyik leszakadt kereket. A szervezők piros zászlóval leintették a futamot.

2008 Tasmán kalandtúra

Saját szervezésű novemberi jótékonysági erőpróbáján, kerékpározás közben gázolta el egy terepjáró. Eltört az egyik lába, és a keze is súlyosan megsérült, emellett több zúzódást is szenvedett.

2010 Európa Nagydíj

Valenciában a 10. körben, miközben előzni próbálta Heikki Kovalainent, ráfutott a Lotus hátsó kerekére és a levegőbe emelkedett Red Bulljával, szaltózott egyet és 196 kilométer/órás sebességgel a gumifalba szállt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.