Már csak két F1-es futamon – Brazíliában és Abu-Dzabiban – áll rajthoz Jenson Button. A 2009-ben vb-címet nyerő brit 15 év után befejezi pályafutását. A 34 éves pilóta sokáig abban reménykedett, hogy az újonc Kevin Magnussentől szívesebben megválnának, ám Éric Boullier csapatvezető szerint a 22 éves dán sokkal jobb párost alkotna Fernando Alonsóval, mint Button.
– Éric szerint két összeillő pilóta sokkal eredményesebb, mint két topversenyző, és ez okozta Jenson vesztét – mondta a csapat egyik bennfentese, és hozzátette, a volt világbajnok nem akart másodrangú csapathoz szerződni.
Button egyébként 264 futamon állt rajthoz, többször, mint bárki a mai mezőnyben, de csak a 113. versenyén tudott először győzni, 2006-ban, a Magyar Nagydíjon. Egyébként már az idény elején – édesapja halála után – fontolgatta, hogy abbahagyja. Jenson az apjára emlékezve használ rózsaszín bukósisakot, hiszen az idősebbik Button mindig ilyen színű inget viselt a versenynapokon.
– Ha a McLarennél nincs hely számára, máshol keres pilótaülést – mondta Richard Goddard, a brit menedzsere.
A McLaren előrehaladott tárgyalásokat folytat Alonsóval, aki – állítólag – egyéves szerződést kötne, hogy ha nem jön be a McLaren, könnyen továbbállhasson. Éric Boullier azonban kettő plusz egy évet akar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.