Szalay Balázs: nincs veszélyben az Africa Race

Afrika
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 20. 13:00
Noha sorra mondják le az afrikai világversenyeket az ebolajárvány miatt, Szalay Balázs szerint a december 30-án rajtoló, Marokkót, Mauritániát és Szenegált érintő Africa Race nincs veszélyben.
cs

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek akárcsak tavaly, idén is az Africa Race a fő versenye. Épp ezért nem készültek B-tervvel arra az esetre, ha a kontinensen tomboló ebola miatt a rendezők úgy döntenének, elmarad a viadal – ám erről egyelőre szó sincs.

– Napi kapcsolatban vagyunk a szervezőkkel, és eddig nem kaptunk olyan hírt, ami veszélyeztetné a terepraliversenyt – mondta a legrutinosabb magyar Dakar-pilótának számító Szalay. – Márpedig ha ők úgy ítélik meg, hogy biztonságosan meg tudják tartani az Africa Race-t, akkor tudom, hogy biztonságban leszünk, szóval ott a helyünk.

Természetesen mint minden nomrális ember, én is félek az ebolától, attól viszont nem, hogy a verseny során megfertőződhetünk. Annál is inkább, mert a majd kéthetes viadal kiemelt biztonsági intézkedések mellett zajlik, ráadásul az útvonal sem nagyvárosokon halad keresztül. Szalay csapata, az Oper Dakar Team egyébként rajtuk kívül még a Vörös Ferenc, Szalai Norbert, Boros László kamionos triót indítja, valamint egy szervizkamiont.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.