A tavaly február 14-én, a dél-afrikai paralimpiai olimpiai aranyérmes vágtázó, Pistorius által lelőtt Reeva Steenkamp mamája, June november hatodikán dobja piacra a “Reeva: egy édesanya története” című könyvét.
Abban megírja, amit tegnap elújságolt a Sunday Timesnak is: bár a leánya, akit három hónapos kapcsolat fűzött az atlétához, egy ágyban aludt a férfival, de sohasem szexeltek. A The Timesnak kijelentette, a gyilkos megtudta, hogy a modell azon az éjszakán végleg távozni akart, ezért bosszúból négyszer lőtt rá a mellékhelyiség ajtaján keresztül, tehát tudatosan végezte ki.
– Amikor még élt a leányom, elújságolta nekem, hogy összekészítette személyes holmijait, és végleg otthagyja Pistoriust, akivel sohasem létesített szexuális kapcsolatot - nyilatkozta June Steenkamp. – A futó tehát bosszúból ölt. Ha nem a leányomat, akkor valaki mást gyilkolt volna meg, mert annyi negatív feszültség halmozódott fel benne.
Az öt év börtönre ítélt férfi hazudott a bíróságon, folytatta June, amikor azt állította, hogy a jövőben együtt tervezi a jövőjét Reevával. Amúgy elégedett az ítélettel, és a családjuk nem tervez bosszút.
– Pistorius megérdemelte, amit kapott. Egy kedvetlen, gőgös, magánál állandóan fegyvert hordó, alapvetően bizonytalan, ráadásul ravasz, hazug - tette hozzá az elhunyt modell mamája.
Pistorius védőinek adósa maradt
A Telegraph és a News24 írása szerint Pistorius védőire 17.5 millió randot (385 millió forint) költött. Azzal lenullázta magát, ugyanis minden vagyontárgyától kénytelen volt megszabadulni. Barry Roux, a futó egyik védője tudatta a bírósággal is, hogy a gyilkos nincstelen, ezért az utolsó két hónapban ingyen látták el jogi képviseletét, és így további tízmillió randdal (220 millió) maradt adósuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.