Pintér Attila: a kritikák kicsinálták a gyomromat

foci
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 31. 08:15
Először szólalt meg a kirúgása óta Pintér Attila korábbi labdarúgó szövetségi kapitány. A szakember a Presztízs Sportnak elárulta: az igazságtalan kritikák miatt majdnem kilyukadt a gyomra.
(turcsik)

Megtörte a csendet Pintér Attila. Az egyetlen tétmeccs után menesztett volt kapitány bevallotta: borzasztóan megviselte, hogy véleménye szerint sokan igazságtalanul kritizálták őt. Ismert, a szakembernek az egészsége is megsínylette a stresszt, a kazahok elleni felkészülési meccsen nem ülhetett le a kispadra, mert nyombélfekéllyel kórházban ápolták.

– A Kazahsztán elleni mérkőzés előtt, amikor már egyébként is nagyon feszült voltam, elolvastam egy volt válogatott játékos nyilatkozatát, amit annyira igazságtalannak éreztem, hogy – szó szerint – a gyomromra vettem, ami ettől majdnem kilyukadt… A szakma kezdettől fogva elfordult tőlem, sokszor igazságtalanul bírált, és a sajtó egy részével együtt olyan dolgokat varrt a nyakamba, amelyért én nem voltam felelős – mondta a magazinnak
Pintér.

A Bors megtudta, hogy az exkapitánynál Garaba Imre Nemzeti Sportnak adott interjúja csapta ki a biztosítékot. – Nem látom, hogy ő alkalmas lenne erre a feladatra. Akik kinevezték, most elgondolkodhatnak, hogy jó döntést hoztak-e. Nem szégyen belátni, ha valaki hibázik, még van idő korrigálni – mondta a korábbi 82-szeres válogatott az újság július 7-ei számában.

Garaba fenntartja akkori véleményét. – Nagyon sajnálom Pintért, ha az általam mondottak miatt lett rosszul, de valószínűleg ez csak egy csepp volt a színültig telt poharában – mondta a Borsnak. – Az élet engem igazolt, nem volt alkalmas a feladatra. Nem akartam neki rosszat, csak a véleményemet mondtam el.

Hátba szúrták a játékosok

Pintér szerint a futballisták sem álltak ki mellette: – Két játékost biztos kihagytam volna a keretből, de őket nem akarom megnevezni. Nem mindenki állt mellettem, és voltak, akik még hátba is szúrtak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.