Összecsapás: Kunkli kihívta Schiltet

kihívás
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 06. 13:15
Bár azt ígérte, többé nem lép ringbe, jövő tavasszal visszatérhet. Kunkli Tivadar exvilágbajnok thai-boxoló kihívta a négyszeres K–1-es világelső Semmy Schiltet.
(szabó)

Noha mindkét ütőgép befejezte már aktív pályafutását, az 50 éves miskolci Kunkli kihívta a tíz esztendővel fiatalabb, nála hatvan kilóval nehezebb holland Schiltet.

– Edzésben vagyok, egy deka felesleg sincs rajtam, amióta 2011. május elsején a Papp László Sportarénában leütöttem a 170 kilós amerikai Bob Sappet – mondta az egykori thai-box világbajnok. – Amikor Schilt néhány napja Budapesten járt, a Ritz étteremben előálltam azzal az ötlettel, hogy jövő májusban Budapesten mérjük össze a tudásunkat.

Schilt nem lepődött meg, ám megjegyezte: Tivadar, semmi esélyed, majd kibökte: miért is ne verekedhetnénk? A miskolci sportoló edzésen kipróbálhatta Schilt technikai repertoárját, és ez alapján állítja, nem lenne esélytelen. Kikerüli a félelmetes bal lábas rúgásokat, beférkőzik Schilt karjai közé, és bal könyökkel leüti.

– Emlékeznek, 2011 tavaszán ugyanezt tettem Sapp-pel – jegyezte meg Kunkli.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.