Sport

Maratont fut a háromgyerekes sajóvámosi pap

muladi

2014. október 8. szerda 13:00

A görög katolikus papokat úgy ismerik, hogy száz kilóval indul az igazi. A sajóvámosi Tótszegi István parókus, kórházlelkész egy ideig nem lógott ki a sorból, de aztán nagyot változott.

Korábban Tótszegi István is hozta kerekded formáját: 111 kilóval fulladozott alatta a mérleg mutatója, mígnem két esztendeje egy sugallatra az életmódváltás mellett döntött.

– Száműztem a szénhidrátot, a cukrot, de ez még nem volt elég, kitaláltam, hogy futni is fogok – emlékszik vissza. – A kórház konditermében a futógépen nagy elánnal nekilendültem az öt kilométernek, aztán néhány perc után a vészleállító gomb mentett meg, még mielőtt a szívem kiugrott volna a helyéről. Felforgattam az életemet, edzés edzés után, a jótevő és a magam örömére égett is a zsír rendesen.

Bár István rendkívül elfoglalt, a kórházi szolgálat és a helyi parókiai teendői mellett háromgyermekes családapa is, ám negyedik „szaknak” felvette a testedzést is.

– Soha nem görcsölök azon, hogy mikor tudok kimenni futni, sokszor a szolgálat után, az esti sötétben indulok neki. A hétvégék sem egyszerűbbek, hiszen vasárnap akár többször is misézek, és a kórházi szolgálatom is folyamatos, ám a futás ma már mindennapos. Ez számomra azért is fontos, mert kitaláltam, hogy idén 42 évesen lefutom életem első maratoni, 42 kilométeres távját az október 11-i SPAR Budapest Maratonon!

Jól járt azzal, hogy a választások miatt a verseny szombatra került, mert így vasárnap megtarthatja a miséjét. Fő szurkolói a lányai, akik biciklivel tekernek az apa mellett, aki mostanság már több mint 25 kilóval karcsúbban döngeti a környék útjait.

– Mindenkinek receptre kellene felírni a futást, sokkal jobban el tudom látni a feladataimat, amikor időnként három-négy misét is tartok egy nap, amit fizikailag és lélekben is végig kell bírom koncentrá-cióval. Futás közben szétáramlik bennem a harmónia, kikapcsol, lelkileg feltölt, ami a kórházi szolgálatban is erőt ad, hiszen rendkívül nehéz feladat beteg embereket vigasztalni, visszaadni nekik a gyógyulás hitét. Ezekből a mozaikokból épül fel az életem, a futás nélkül nem lennék képes összerakni az építőkockákat. 

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

ripost.hu

"Elég volt ebből..." - az asztalra csapott Lékai-Kiss Ramóna férje a kézisek miatt

mindmegette.hu

Mustáros csirkeragu, ami olyan krémes és a szaftos, hogy elalélsz

life.hu

Megszólalt Kulcsár Edina: elmondta, hogy jött össze G.w.M-mel

sport.mandiner.hu

A Győri Audi ETO erődemonstrációt tartott a Krim Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában

szon.hu

Tragédia: Elhunyt a nagykállói alapítvány elnöke

koponyeg.hu

Hózáporokkal és viharos széllel jön a hidegfront

nemzetisport.hu

Légiósok: Schäfer András ehhez a Bundesliga-csapathoz kerülhet – NS-infó

vg.hu

Megbokrosodott hirtelen a forint, de nincs egyedül

nemzetisport.hu

Olasz Kupa: a sírból jött vissza az Inter, ott van a nyolc között

ripost.hu

Kulcsár Edina kitálalt: így talált rá a szerelem, kiderült, milyen most a kapcsolatuk Csutival

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában