Lebőgött edzővel kacérkodik az Inter

David Moyes
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 27. 11:15
David Moyes visszatérhet a kispadra. A Manchester Unitedet valósággal romba döntő skót menedzsert tegnap Milánóban látták. Az interes Walter Mazzarri helyére érkezhet.
Bors

Miután Moyes csúfosan megbukott a Manchester Unitednél, nagy tételben lehetett fogadni arra, hogy a közeljövőben nem lesz olyan klub a világon, de legalábbis Európában, amely alkalmazza majd a skót dilettánst. Kinek kellene egy olyan edző, aki­vel a világ egykor legerősebb együttese minden negatív rekordot halomba döntött?

A jelek szerint az Internek! Milánó kék-fekete klubjánál eleve komoly változások zajlanak, Massimo Moratti korábbi klubtulaj a múlt héten lemondott tiszteletbeli elnöki tisz­téről, de utolsó javaslataként azt mondta: fontolóra kellene venni Walter Mazzarri menesztését. A Nápolyból érkezett trénerrel a gárda jelenleg a Serie A középmezőnyében senyved.

Moyest tegnap Milánóban látták, ráadásul az olaszok jelenlegi ügyvezető igazgatója az a Michael Bolingbroke, aki korábban épp az MU-nál dolgozott... Állítólag Bolingbroke úgy véli, az instabil csapatnak pontosan olyan szakemberre van szüksége, aki hagyományos taktikai elképzelésekkel rendelkezik. Hát, Moyes tényleg nem az a haladó gondolkodású tréner...

A skót visszatérése a futballvilág nagy szenzációja lenne. Pláne, ha egy háromszoros BEK/BL-győztesnél kapna munkát! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.