Fanni megdöntötte Egerszegi rekordját is

tehetség
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 08. 09:15
Gyurinovics Fanni, Hosszú Katinkához hasonlóan, Bajáról indult. Az úszópalántát csak a szakemberek ismerik, ám Katinka nagypapája megjósolta, hogy Fanni is világhírű lesz.
J. K.

Igencsak jó lehet a levegő a bajai Varsa utcában, hiszen alig kőhajításnyira egymástól születtek olyan tehetségek, mint Hosszú Katinka vagy Gyurinovics Fanni.

Előbbit világszerte ismerik a medencék környékén, utóbbi nevét – egyelőre – csak a szakemberek. De ők aztán jól, hiszen a tizenkét éves kislány sorra döntögeti a korosztályos csúcsokat, többek között Egerszegi Krisztina 200 háton úszott idejét is megjavította. Két éve már Széles Sándor mesteredző csiszolgatja a tudását.

– Nagy kincs van a kezünkben – mondta a mester. – Sok meglepetést fog szerezni még nekünk ez a gyerek.
A gyereket, azaz Fannit egyébként édesapja barátja tanította meg úszni, ám az uszodában Bakos László – Hosszú Katinka nagyapja – szinte azonnal felfigyelt a nem mindennapi tehetségre. Ő már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy Fanni talán még unokája eredményeit is túlszárnyalja majd. Mindenesetre sokat sejtető, hogy a rekordokat döntögető Fanni a riói olimpia idején 14 éves lesz. Mint Egerszegi Krisztina Szöulban…

– Nekem is az olimpiai arany az álmom, de Rióig még sok idő van, rengeteget kell dolgoznom addig – mondta az ifjú klasszis, aki a napi négy-ötórás edzés miatt egyéni tanrend szerint készül az iskolában, és a biológia és földrajz a kedvence. – Meg a rajz, nagyon szeretek rajzolni, de sajnos kevés időm van erre. Még szerencse, hogy alig ötpercnyire lakunk az uszodától.

Ennek ellenére sokszor a papa fuvarozza edzésre és edzésről a lányát. S mivel a mamának kevésbé rugalmas az időbeosztása, ő mos, főz, takarít. – Ennyi áldozatot igazán érdemes vállalnom Fanni sikerei érdekében – mondta a büszke apuka.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.