Megölte a férjét
Sally McNeil testépítő, éppúgy, mint Pistorius, Valentin-napon végzett áldozatával, csak éppen 1995-ben. Férjének azért kellett meghalnia, mert állítólag rendszeresen megerőszakolta a nejét. A gyilkos 19 évet kapott.
140-nel érkezett a halál
Az 1984-es olimpián műugrásban ezüstérmes amerikai Bruce Kimball 1988-ban ittas állapotban Brandon városában, 140 km/órás sebességgel belehajtott egy járdán sétáló társaságba. Közülük két fiatal meghalt, négy megsérült. Kimball 17 év börtönt kapott, ám öt esztendő után kiszabadult.
Három árva siratja az apát
A West Bromwich Albion futballistája, Lee Hughes 2003-ban Mercedesével összeütközött egy Renault-val, amelynek sofőrje, a háromgyermekes Douglas Graham meghalt. A 2004-es tárgyaláson hat évet kapott a focista, három év után azonban szabadult.
Lemészárolta a nejét
Máig nem mondta el Terry Underwood, egykori amerikai NFL-sztár, miért gyilkolta meg várandós feleségét 1998-ban. Nyolcvannyolcszor szúrta meg terhes nejét, a bíróság pedig hatvan évre ítélte.
Megúszta az akasztást
A karibi szigetállam, St. Kitts és Nevis krikettversenyzője, Warrington Phillip nyolc évvel ezelőtt elvágta a felesége torkát. A nô holttestét a kocsijuk hátsó ülésén találták meg. A gyilkost az akasztás réme fenyegette, végül letöltendő életfogytiglanival megúszta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.