Cáfolja a zsidózást az eltiltott Vágó Attila

eltiltás
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 08. 18:38
A Szigetszentmiklós edzője, Vágó Attila egyéves eltiltást kapott. Az indoklás szerint a Vasas egyik játékosát rasszista szavakkal illette, egyes hírek szerint zsidózott a szakember.
T.

Nagyon súlyos, egyéves eltiltással sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség Vágó Attilát, az SZTK edzőjét, akit a múlt hét végi Vasas–SZTK (0-1) NB II-es bajnokin állított ki a játékvezető.

„Vágó Attila az ellenfél játékosára használt becsmérlő kifejezést, amely a rasszista megnyilvánulás kategóriájába tartozik, és maximum ötéves eltiltással is büntethető” – áll a szövetség által kiadott közleményben.

Az nso.hu információja szerint a büntetés hátterében az állhat, hogy a szakember a meccs hevében lezsidózta a Vasas védőjét, Rodenbücher Istvánt. Kerestük a játékost, aki elmondta, hogy klubja kérésére nem nyilatkozhat az ügy­ben. Vágó ugyanakkor cáfolta a híresztelést.

– Nem tettem semmilyen rasszista kijelentést. Az MLSZ a távollétemben tiltott el, jövő kedden azonban sor kerül a személyes meghallgatásomra is – mondta el az edző. – Nem ismerik a körülményeket, mi van, hogyha először a já­tékos sértett meg engem. Egyébként is, nem gondolom, ha valakire azt mondjuk, zsidó, az bántó lenne. Ez csak egy vallást, egy népcso­portot jelöl, egyébként pedig én magam is zsidó vagyok. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.