Noha Lars Olsen feröeri szövetségi kapitány szomorúan szajkózza, hogy a jobb csapat szenvedett 1-0-s vereséget, az első sikerre vágyó magyar szurkolókat ez a legkevésbé sem izgatja, egyesek úgy ünneplik az Eb-selejtező első diadalát, mintha álomjátékkal nyertünk volna a kis szigeten. No igen, „kötelező győzelem” született, ami után teljesíthető maradt Dárdai terve, mely szerint öt-hét pontot vár a tanítványaitól a három őszi tétmeccsen (csak a rend kedvéért: a bukaresti 1-1 és a feröeri 1-0 eddig négyet hozott a konyhára).
A folytatás november 14-én, idehaza Finnország ellen, vagyis a honi szövetség vezetőinek szűk hónapjuk maradt, hogy „puhítsák” a Hertha korábbi focistáját, változtassa meg a véleményét, és jövőre is maradjon a válogatott élén. Nem vitás, az egekben Dárdai Pál népszerűségi indexe, mostanság a pék kutyája is azt csaholja, maradjon Palika.
Némi remény csillant fel azzal, hogy a kapitány úgy fogalmazott, ha zsákban lesz a hét pont, majd a felesége eldönti, menjen vagy maradjon, ám ez inkább felfogható tréfás megjegyzésnek, mint határozott jövőképnek.
A tegnapi hazatérést követően Csányi Sándor sportági elnök úgy fogalmazott, ők nem három vagy négy meccsre akarták megnyerni Dárdait, s neki kell eldöntenie, marad-e. Dzsudzsák Balázs mindenesetre nem tartotta titokban, mit szeretne.
– Örülünk ennek a négy pontnak, de reméljük, az északiak és az oroszok elleni meccsel még jobban el tudjuk gondolkodtatni a maradásról Dárdait – mondta a szélső.
MLSZ: térjünk vissza a kérdésre!
Kíváncsiak voltunk, a futballszövetség elöljárói mennyire érzékelik az ideiglenes kapitány népszerűségét, s megpróbálják-e maradásra bírni. – Dárdai Pál a kinevezésekor kijelentette, az őszi meccsekre vállalja a felkérést – felelte Sipos Jenő szóvivő. – Csomagról beszélhetünk, melyből hátravan még egy tétmeccs, a finnek elleni Eb-selejtező. Várjuk meg, hogy alakul az a találkozó, és utána térjünk vissza a kérdésre: így fogalmazott a kapitány is. Örömmel tapasztaljuk, hogy szinte mindenki elégedetten beszél Paliról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.