6 nap alatt lett F1-es pilóta Max Verstappen

Max Verstappen
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 02. 14:30
Max Verstappen Szuzukában máris egy rekorddal nyitja F1-es karrierjét, ugyanis 17 évesen és 3 naposan minden idők legfiatalabb pilótájaként kap lehetőset a Toro Rossótól. Ám nem csak emiatt különleges.
Csanálosi Beáta

Priuszos ősök

Max büszke expilóta édesapjára, ám szégyenkeznie is kellett már miatta – nem is egyszer. Jos először 2000-ben állt a bíróság előtt, mert a lanakeni gokartpályán papájával összetűzésbe keveredtek egy férfival, aki súlyos fejsérülést szenvedett. Végül peren kívül megegyeztek a felek, és öt-öt év felfüggesztettel megúszták Verstappenék. 2009-ben Jos még három hónap felfüggesztettet kapott, miután gyermekei anyját, Sophie Kumpent zaklatta és bántalmazta. 2012-ben pedig barátnőjét lökte ki az autóból, majd át is hajtott rajta, a kedvese azonban később visszavonta a vádakat.

Versenyzői gének

Verstappenéknél mindenki kipróbálta az autóversenyzést. Apja, Jos nyolc évet húzott le az F1-ben, és két harmadik helyet is szerzett. Anyja, Sophie gokartbajnok, anyai nagyapja, Paul GT-versenyző, míg nagybátyja, Anthony a Le Mans 24 órás versenyen volt pilóta. Húga, Victoria jelenleg is gokartozik, épp Genkben tesztel.

Ezek után nem cso­da, ha Max már négy és fél évesen versenyezni kezdett. Miután gokartban mindent elért, amit lehetett, 2013 őszén átült a Formula Renault-ba, idén már Formula–3-ban indult, jövőre pedig jön a királykategória.

Hihetetlen rekordok

Max csupán idén augusztusban csatlakozott a Red Bull Junior programjához, és mindössze hat nappal később bejelentet­ték, 2015-ben ő versenyez a fiókcsa­pat Toro Rosso egyik Forma–1-es autójával. Ez ám a villámkarrier!

Minden idők legfia­talabb pilótájaként kap lehetőséget a pénteki szuzukai szabadedzésen, jövőre pedig mindössze 17 éves és 166 napos lesz, amikor az idény­nyitón pályára gurul. Jaime Alguersuari 2009-ben a Hungaroringen 19 évesen és 125 naposan száguldhatott először. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.