Ronaldo számára csábító lehet az épülő United

Cristiano Ronaldo
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 10:15
Szenzációs hírt közölt a Daily Mirror. A brit portál szerint Cristiano Ronaldo jövő nyáron visszatérhet a Real Madridból a Manchester Unitedhoz. Csábító lenne számára Louis van Gaal épülő csapata?
J. K.

Újra napirendre került CR7 visszatérése Manchesterbe. Angol sajtóértesülés szerint az új fejezetet nyitó United már tett is tapogatózó lépéseket a 2009-ben Madridba szerződő portugál futballcsillag jövő nyári visszacsábítása érdekében.

A korábbi 80 millió fontos vételáránál jóval szerényebb összegért csalnák vissza, hiszen – állítólag – legfeljebb 55 millió fontról, vagyis 22 milliárd forintról lehet szó. Maga Ronaldo többször is kifejtette már, hogy egyszer szívesen játszana újra az angol együttesben. – Ez inkább érzelmi, mint anyagi kérdés – felelte a portugál csatár az angliai visszatérését firtató kérdésekre. – Az MU-nál lettem ismert játékos, jó lenne ott búcsúzni az élvonalbeli futballtól.

Szakértők szerint a fantasztikus hírnek annyi alapja mindenképpen van, hogy a támadó jövőre már harmincéves lesz, s bár még nem számít öregnek a futballpályán, hamarosan kilóghat a fiatal csillagokat igazoló Real Madridból.

Az újabb galaktikus alakulat Gareth Bale (25 éves), Isco (22), James Rodríguez (23) vagy a Bayern München világbajnoka, Toni Kroos (24) köré épül. Szögezzük le: ebbe a csapatba azért beférne CR7 is, ám miután megnyerte a Bajnokok Ligáját a Reallal, újabb kihívásokra vágyhat. S ehhez jó alapot adhatna a Louis van Gaal által épített „új” Manchester United. 

Nyernie kell az MU-nak

Nincs mese, bajnokságot kell nyernie a Manchester Unitednek. Sem a szurkolók, sem az MU vezetői nem fogadnak el semmiféle magyarázatot Louis van Gaaltól az esetleges kudarca. Nem csoda, hiszen az angol csapatok közül messze a vörös ördögök költöttek a legtöbbet új játékosokra, például 24 milliárd forintnyi összeget Ángel di Maríára. A végszámla 379 millió font (kb. 150 milliárd forint), ennyi befektetés után Van Gaal tényleg csak előre menekülhet. A győzelembe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.