Kidobta szeretője a kétnejű focistát

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 30. 12:15
Cheick Tioté nagyszerű labdarúgó, nagy természetű férfi, de a jelek szerint nem túlságosan okos. Az angol Newcastle elefántcsontparti középpályása belebukott zűrös nőügyeibe.
Bors

Az angol élvonalban szereplő klub középpályása ugyan hosszú ideje együtt élt Madah-val, aki két gyereket szült neki, de két hete újból megnősült. Doukruval kötött házassága mégsem számít bűncselekménynek, ugyanis Tioté hazájában a bigámia engedélyezett – mégsincs minden rendben.

A nagy természetű futballista ugyanis három éve szeretőként tartott egy Nikki nevű newcastle-i lányt, aki megajándékozta egy babával, „cserébe” Tioté megígérte neki, hogy ő lesz a második felesége.
A lány ebbe is belement volna, de a neten böngészve véletlenül rájött, hogy kedvese átverte őt, és közben másodszor is megnősült.

– Visszaélt a bizalmammal, úgy bánt velem, mint egy mosogatóronggyal. Ez nem férfi, hanem egy disznó – borult ki a Sun című lapban Nikki, aki szeretőjét felnyomta az „egyes számú” feleségnél, majd páros lábbal kirúgta.

Nikki valószínűleg megtarthatja 260 millió forintos házát, és vaskos gyerektartást is követelhet, hiszen a kicsi apja közel húszmilliót keres a klubnál  – hetente.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.