Kibabrált a sebváltó Nico Rosberggel

Lewis Hamilton
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 21. 19:30
Keserű csalódás a vb-pontverseny eddigi éllovasáé, Nico Rosbergé, akinek Mercedese nem bírta a strapát. Márkatársa, Lewis Hamilton viszont simán nyert, és visszavette a vezetést a némettől.
(sz-ó)

Csakis szépet mondott egymásról a két Mercedes-pilóta a vasárnapi F1-es vb-futam előtt. Rosberget és Hamiltont arról faggatták: utálják-e még egymást? Ki ne emlékezne, az augusztus 24-i Belga Nagydíjon Rosberg egy kanyarban megtaszajtotta istállótársa versenyégépét, ami miatt Hamilton később feladta a viadalt.

A brit elmondta, éppen ezen a héten rendezték viszonyukat, Rosberg pedig elárulta, idén sokkal több nézeteltérésük akadt egymással, mint amiről a nagy nyilvánosság értesülhetett... – Szingapúr előtt végleg lezártuk a belgiumi koccanási történetet – emelte ki Rosberg. – Most ideális a hangulat az egész Mercedes-istállón belül.

Szegény német, ekkor még nem sejthette, hogy a kocsija már a felvezető körre sem volt hajlandó beindulni... A Mercedes álldogált a startkockában, a német pedig a kormányon a gombokat nyomogatta, aztán eltolták a kocsit a garázsba, ahol kiderült, a sebváltójával van baj.

A vb-pontversenyben Szingapúrig éllovas autója végül a boxból elstartolhatott, de a 15. körben a gumicserére érkező világbajnokjelölt végzete beteljesedett: a motorja végleg leállt. Ettől kezdve az volt a kérdés, a pole pozícióból indult Hamilton célba ér-e? Célba ért, méghozzá az első helyen. Idén hetedszer, összességében huszonkilencedik lakalommal nyert, így május után visszavette az első helyét a vb-pontversenyben.

A száguldásból még öt futam van hátra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.