Hazatért lakóhelyéről, a németországi Krefeldből Bujka, aki ugyan LEN-kupát nyert, és marasztalta is a gazdasági válság miatt a légiósairól fokozatosan lemondó görög Olympiakosz Pireusz, ám ő úgy döntött: a szentesi kihívást választja. Merész András szövetségi kapitány ugyanis kiadta a jelszót a külföldön szereplő, a válogatottban számításba vett lányainak: gyertek haza, csakis úgy lehet igazán ütőképes a magyar nemzeti együttes!
– Erre szinte kötelező volt igent mondanom – újságolja Barbara, aki Szentesre hozta két kutyáját, a Füles névre hallgató Cavalier King Charles spánieljét, illetve a 2012-es londoni olimpia után az Illatos úti eb-menhelyről általa örökbefogadott vizslakeverék Olimpiát. – Beíratom őket egy kutyaiskolába, hadd tanuljanak rendet.
A 28 éves vízi bombázó a póló mellett Szegeden gyógytornász-tanulmányokat végez, négy év után szakmát kap kézhez. Indokol is: nem kíván afféle „vízi nagyiként” negyvenesztendős koráig játszani, ezért tervszerűen készül a civil életre.
Korábban – az említett görögországi idénye mellett – pólózott Olaszországban és Hollandiában, így aztán nem meglepő, hogy igazi nyelvspecialista – folyékonyan beszél angolul, németül, olaszul, de a spanyol és a francia társalgás sem adja fel neki a leckét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.