Grand Slam-döntőbe vezették tanítványaikat az excsillagok

döntő
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 12:15
Minden idők egyik legmeglepőbb döntőjét rendezik meg ma New Yorkban: Nisikori Kei Novak Djokovicsot, Marin Cilic Roger Federert legyőzve készül a fináléra. Mindkét teniszezőt egykori nagyágyú edzi.
s

Alighanem mil­liomossá vált volna az a fogadó, aki az amerikai teniszbajnokság előtt megtippeli, hogy a japán Nisikori és a horvát Cilic vívja a finálét. Márpedig így lesz, miután bombameglepetést hozott mindkét elődöntő, az első két kiemelt, Novak Djokovics és Roger Federer is kiesett.

A szerbet Nisikori verte 6:4, 1:6, 7:6, 6:3-ra, míg a svájcit Marin Cilic mosta le a pályáról 6:3, 6:4, 6:4-re. – Egész Japán mögöttem állt – mondta a sikere után a 24 éves Nisikori, aki tulajdon­képpen az amerikai teniszis­kola neveltje, hiszen tíz évvel ezelőtt Nick Bollettieri floridai te­nisz­aka­dé­miá­ján tökéletesítette a tudását.

Sikerrel, mert bár később többször is megsérült, egyre feljebb kapaszkodott. Főleg miután az 1989-ben Roland Garrost nyerő Michael Chang lett az ­edzője.

Egykori nagyágyú a tréner horvát oldalon is, hiszen az ellenállhatatlan szervái mellett már „játékban” is elsőrangú Cilicnek a 2001-es wimbledoni bajnok Goran Ivanisevic ad tanácsokat. Hogy nem is akármilyeneket, azt az elődöntőbeli csoda is tükrözi. Mindent elmond a két teniszező hőstettéről a tény: közel tíz éve nem fordult elő, hogy a nagy négyesből – Djokovics, Nadal, Federer, Murray – valaki ne játszott volna Grand Slam-döntőt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.