A tinédzserek magabiztosságával lépett pályára a világranglistán mindössze az 1208. helyen jegyzett Catherine Bellis, ám azt maga sem hitte volna, hogy győztesként távozik. Pedig a mindössze 15 éves tini legyőzte az Australian Open döntősét, az ezen a tornán 12. kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát.
És ezzel elszabadult a pokol, az amerikai teniszrajongók azonnal megrohanták a törékeny sportolónőt, akit végül a biztonsági embereknek kellett kimenekíteni a percek alatt köré sereglő tömegből. A középső neve, a Cartan miatt a CiCi becenévre hallgató csinos barna sportolónőt szinte sokkolta a felé áradó szeretet, és hogy ennyien ácsingóznak az aláírásáért és egy közös fotóért.
– Úgy mentem fel a pályára, hogy legalább tapasztalatokat szerzek, sose gondoltam volna, hogy győzök – mondta Bellis, aki azért kapott a tornára szabad kártyát, mert megnyerte a 18 éven aluliak amerikai nemzeti bajnokságát. Eddig mindenesetre nem sokat keresett kedvenc sportágával, egyesben idén mindössze 799 dollárt utaltak a számlájára. Egy biztos, ez az eredmény máris hatvanezer dollárt ér. Más kérdés, hogy egyelőre esze ágában sincs profiként folytatni a sportot.
– Mindenképpen amatőr maradok, mert folytatni akarom a tanulmányaimat. Nem alapozhatok mindent a teniszre, mert mi van, ha megsérülök. Persze egyszer majd szeretnék profi teniszező lenni, hiszen ez az álmom, de ennek még nem jött el az ideje – mondta korához mérten rendkívül éretten.
Bellis egyébként, bárhogy is végződik számára a torna, máris nyert, ráadásul egy 18 éves rekordot is átadott a múltnak. Eddig ugyanis Anna Kurnyikova volt a legfiatalabb győztes Flushing Meadows-ban, aki 1996-ban nem sokkal volt idősebb az új kedvencnél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.