Susie Wolff: nem csak marketingfogás vagyok!

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 18. 13:15
A Forma–1-es Williams istállót sokan meggyanúsították: az, hogy Susie Wolffot két szabadedzésen is engedték vezetni idén, csupán marketingfogás a részükről. A pilótanő szerint ez nagy hülyeség.
Bors

Huszonkét év szünet után ülhetett újra élesben F1-es autóba női pilóta, érthető, ha mindenkit az érdekelt, mire megy a férfiak között. Ám hiába futott figyelemre méltó időt, és előzött meg többeket is Hockenheimben, sokan csak legyintettek, s mindössze ügyes reklámfogásnak tartották az akciót.

– Szó sincs erről, Sir Frank Williams sosem ültetne az autójába valakit, akit nem tart elég jónak – mondta a formula1.com-nak a versenyzőnő. – Sőt engem sem érdekelt volna a lehetőség, ha csak a nememmel, és nem a teljesítményemmel érdemeltem volna ki.

Persze érthető Wolff felháborodása, hiszen már kétévesen megkapta az első motorját, és nyolcéves kora óta része az életének az autósport. A korosztályos futamokon rá­adá­sul olyan tehetségekkel körözött együtt, mint Lewis Hamilton, Robert Kubica vagy épp Kimi Räikkönen.

– Máig vannak olyanok a paddockban, akik hallani sem akarnak arról, hogy egy nő ­bekerüljön a Forma–1-be. De előbb-utóbb úgyis kénytelenek lesznek beletörődni.

S hogy vajon Susie lesz-e a szerencsés? Vagy a Sauber kiszemeltje, Simona de Silvestro, netán valaki más? – A Williamsnek jelenleg két nagyon erôs versenyzője van, Felipe Massa és Valtteri Bottas mellett nem vagyok könnyű helyzetben. De nem adom föl, és minden lánynak, aki ilyen álmokat dédelget, csak ezt tudom tanácsolni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.