Már három Halilovic focizik a Barcelonában

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 07. 11:00
A legnagyobb horvát futballreménység, Alen Halilovic után a Barcelonában folytatja két öccse is. A hírek szerint a még csak kilencéves Damir két bátyjánál is tehetségesebb.
M. G.

Úgy tűnik, egy Halilovic nem elég a Barcának. A sort a tucatnyi horvát rekordot megdöntő, a felnőtt válogatottban is bemutatkozó 18 esztendős Alen nyitotta (akiért több részletben 15 millió eurót, vagyis 4,7 milliárd forintot fizetnek), majd a katalánokhoz került a két évvel fiatalabb öccse, Dino is, aki egyébiránt a magyar Tajti Mátyás szobatársa a La Masia fociakadémián.

Naná, hogy a mindössze kilenc éves Damir sem maradhatott ki a sorból… Zágrábi edzői a 16 éves Dinóról már régen állítják, hogy bizonyos mutatókban Alennél is meggyőzőbb. – Elképzelhetetlenül magas a játékintelligenciája, és tökéletesek a befejező passzai – mondta róla Mirko Jozsics az egykori, Boban és Mijatovics nevével fémjelezett, ifjúsági vb-t nyerő jugoszláv válogatott szövetségi kapitánya.

– Damir még csak kilencéves, de meglátják, hármójuk közül ő a legnagyobb tehetség – magyarázta a három fiú édesapja, Sejad Halilovic. Nos, ő csak tudja, hisz gyermekeit tudatosan nevelte futballistának. – Kis túlzással úgy is mondhatnám, hogy amióta megszülettek más játékot nem hozott nekik karácsonykor a Jézuska, csak labdát – mesélte egy interjúban a papa.

Fiatalkorában állítólag ő maga sem volt rossz viszonyban a lasztival, de a családból a bátyja, Sulejman Halilovic vitte a legtöbbre: a nyolcvanas években kétszer is gólkirálya volt a jugoszláv első ligának, s tizenkétszer játszott a válogatottban. – A Dinamónak köszönünk mindent, első és nagy szerelmünk marad az egyesület, de a jövőnk már Barcelonában van – búcsúzott Zágrábtól a családfő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.