Szépen csillogó ezüstérmekkel gazdagodott a magyar úszósport a berlini Eb szombati napján. Először Kapás Boglárka gyarapította éremkollekcióját, miután a 800 gyorson és a 4x200-as gyorsváltóban szerzett bronzérmei után 1500 gyorson ezüstérmes lett, ezzel Hosszú mögött a második legeredményesebb magyar úszó a kontinenstornán.
Kellemes meglepetést szerzett a rajongóknak Cseh László, aki száz pillangón szétúszás után került be a mai fináléba. A nem várt izgalmak – a Kőbánya SC úszója pályafutása során először mérette meg magát ilyen körülmények között – azonban a döntőben nem éreztették hatásukat. Cseh tervével ellentétben most sem kezdett jól, 50 méter után csak az utolsó, a nyolcadik helyen fordult, és még tíz méterrel a cél előtt sem tűnt dobogósnak, ám fantasztikus hajrát, majd olyan nagyszerű benyúlást produkált, mint 200 vegyesen aratott győzelme alkalmával. Ezúttal ez a robbantás a második helyhez volt számára elegendő.
A három arany (400 vegyes, 200 vegyes és 100 hát), egy bronz után (4x200 gyorsváltó) Hosszú Katinka ezúttal ezüstöt szerzett 200 gyorson. A Vasladyre keresztelt bajai lány erősen kezdett, a táv feléig vezetett, ám az utolsó hatvan méteren a szám esélyese, az olasz Frederica Pellegrini meg tudta előzni. A napot Balog Gábor bronza zárta, aki Bernek Péter elől halászta el az érmet 200 háton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.