Elfogynak a nézők a magyar stadionokból

nézők
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 09:15
Egyre drámaibb a szurkolói létszám zuhanása az NB I-es futballbajnokságban. A második körben négyezerrel voltak kevesebben az egy héttel korábbihoz képest. Lassan felesleges beszélni jegybevételről.
S. T. R.

Felcsút 1077, Kecskemét 1411, Kispest (MTK–Debrecen) 737 szurkoló. Íme néhány nézőszám az NB I második fordulójából. Enyhén szólva sem vevő a drukker a magyar labdarúgásra, s ez még akkor is így van, ha Pápán 3500-an voltak kíváncsiak a Fradi vendégszereplésére, az Újpest–Diósgyőr meccset pedig 3605-en tekintették meg a Nemzeti Sport adatai szerint.

Nevetségesen alacsony számok annak tükrében, hogy világszerte tízezrek járnak a meccsekre, hogy mást ne mondjunk, Kalmár Zsolt új csapatát, az RB Leipziget átlagosan 17 ezren buzdították – a német harmadosztályban.

Ez a szurkolói szám nyolc (!) találkozón jött össze a honi élvonal második fordulójában. Hogy a regisztrációt követelő klubkártyák, netán a kilátástalan színvonal vezetett ide, nehéz eldönteni, mindenesetre a vasárnap véget érő körben még az első fordulóhoz képest is jelentős a visszaesés: a 20 476 szurkoló 17 385-re zsugorodott, vagyis az átlag alig haladja meg a kétezret.

– Mérkőzésenként öt-tízezer néző kellene ahhoz, hogy a magyar klubok meghatározó tételként tekinthessenek a jegybevételre – magyarázta Szabados Gábor sportközgazdász, hozzátéve: jelenleg csak a baj van a meccsrendezéssel, hiszen költségvetési szempontból nem hoz, hanem visz (ne feledkezzünk meg a szurkolói rendbontások miatti gyakori büntetésekről).

 

Csak kétszer 4000 felett

Nyíregyházán (4828) és Diósgyőrben (4314) lépte át a négyezres határt a nézőszám az első fordulóban. Úgy tetszik, a látottak nem vezették a stadionokba a szurkolókat, tudniillik a második körben már sehol sem voltak ennyien.

 

Folyamatos zuhanás

Az 1994–95-ös idényben 5806 szurkoló látogatta átlagosan a magyar élvonal meccseit, ami nem sok, mégis manapság már elérhetetlen. Háromezer alá a 2005–2006-os évadban csökkent a nézőszám (2885), egy évre rá további 432-vel lett kevesebb a szurkoló. Fájdalom, tömegek azóta sem járnak az NB I-es derbikre, sőt négyezer szurkolónál több ma már csak elvétve jön össze a lelátókon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.