A Fradi-drukkerek nem rasszisták!

rasszizmus
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 22. 23:15
Aránytalannak, túlzottnak véli Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója az UEFA klubra kirótt büntetését. A sportvezető meg akarja győzni az illetéséket, hogy a Ferencváros nem rasszista.
turcsik

Övön aluli ütéssel ért fel a Fradinál az UEFA szerdai büntetése, miszerint a Rijeka elleni horvátországi EL-meccsen rasszista szurkolói megnyilvánulások és tiltott transzparensek miatt a klubnak 50 ezer eurót, azaz 15 millió forintot kell fizetnie, és a következő európai kupameccsét zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani.

A zöld-fehérek – akiket már a máltai Sliema elleni találkozó után is pénzbírsággal sújtott az európai fociszövetség – a súlyos szankció mellett nem kívánnak tétlenül elmenni, közleményben jelezték, mindent megtesznek az enyhítésért. A Fradinál kiemelték, Magyarországon élen járnak a rasszizmus visszaszorításában, a kirekesztés elleni küzdelem kampányolásában, és erről nemzetközi sportjogászok jelenlétében Orosz Pál vezérigazgató személyesen is szeretné meggyőzni az illetékeseket.

– Egy halálfejes zászló és a karlendítéses „Fradi, Fradi” rigmusért kaptuk a büntetést. Sajnos utóbbit Európában még mindig valamiféle náci viselkedésként fogják fel, holott erről szó sincs – árulta el Orosz. – Aránytalannak és túlzottnak tartom az UEFA büntetését, hiszen a meccs alatt a hazai szurkolók szinte felgyújtották a stadiont, ők mégis megúszták 25 ezer eurós büntetéssel. Bízom az enyhítésben, szeretném, ha általánosságban is pozitívabb kép élne a Fradiról az UEFA-nál, ezért kértem a személyes meghallgatásomat.

Az FTC új beléptetési rendszerét hevesen ellenző drukkerek szerint ez a büntetés is alátámasztja, hogy semmi értelme a vénaszkennernek. A tény ellenben az, hogy a rijekai sta­dionba még a régi szurkolói kártyával, biometrikus azonosító nélkül válthattak belépőt a Fradi-szurkolók. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.