Vizesek Olasz Annának megjött az önbizalma gdyniai győzelme után. A nyílt vízi úszó a 20,5 kilométeres távon a férfiakat megelőzve nyert, mire úgy döntött, hogy a ma kezdődő berlini Eb-n – pályafutása során először – a 10 és az 5 kilométeres táv mellett 25-ön is rajthoz áll. Négy nap alatt 40 kilométert úszik, összesen körülbelül 9 órát tölt a vízben.
– Már tavaly a fejembe vettem, hogy megpróbálom a határaimat feszegetni, és mind a három távon rajthoz állok – mondta a hosszútávúszók között kifejezetten törékenynek számító Anna. – A lengyelországi siker után pedig már nem volt kérdéses, hogy a mai 10 és a holnapi 5 kilométeres táv után vasárnap jöhet a 25 is. Remélem, ki tudom majd pihenni magam a leghosszabb távra.
Amihez jó sok masszírozásra, alvásra és – az izomlázat megelőzendő – jeges fürdőre lesz szüksége. S persze az sem árt, ha távol tartja magát a bóják melletti kézitusáktól, mert ebben a műfajban nincs kímélet, verseny közben is el-elcsattan egy pofon a vízben.
A 10 kilométeren olimpiai aranyat nyerô Risztov Évának kellemes emlékei vannak Berlinből. A 2002-es Eb-n négy ezüstérmet nyert, igaz, akkor még medencében versenyzett. Gyurta Gergelynek hamarosan, a nyílt vízi versenyek után költöznie kell a grünaui tó mellől Berlinbe, ahol egy kerékpárcsarnokban felállított ideiglenes medencében is megméretteti magát, hiszen a 10 kilométer mellett 1500 és 800 méter gyorson is rajthoz áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.