Rihanna alig-melltartóban biztatta a németeket

vb2014
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 14. 14:30
Aligha csak a német csapat lenyűgöző játéka felett érzett öröm késztette Rihannát arra, hogy a finálé közben a mezét fel-felhúzogatva mutogassa formás kebleit és Németország iránti elkötelezettségét.
Bors

Nem éppen kitartó és hűséges szurkoló Rihanna. A barbadosi származású énekesnő a vb-kezdetén még a brazilokat biztosította szimpátiájáról, majd átpártolt a formába lendülő Kolumbiához, mely csapatából a később gólkirályi címet nyert James Rodriguez nyerte el leginkább a tetszését, a döntőben azonban már a német válogatott sikeréért szorított.

Legalábbis a finálé után ezt bizonygatta, és nyilván nem véletlenül, mert már a meccsen is a németek mezében pózolt, és annyira be- vagy kimelegedett, hogy a felsőjét felemelgetve, egy szál – kétségtelenül csinos – melltartóban drukkolt Lahméknak. A lefújást és az ünnepélyes trófeaátadást követően pedig Rihanna is felkereste a német csapat tagjait és Bastian Schweinsteigerékkel fotózkodott, majd a frissen készült képeket azonnal feltette a Twitterre, Instagramra. A játékosok még azt is megengedték neki, hogy a vb-trófeával pózoljon.

Nyilván arra gondolt, hogy nem árt németországi a népszerűségének, ha a Nationalelf tagjait az ismerősei között tudhatja...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.