Rettegnek a brazilok a kolumbiai Rodrígueztől

Kolumbia
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 04. 13:15
A végletekig kiélezett futballcsemegét ígérnek a negyeddöntők a foci-vb-n. A párharcokban a legnagyobb sztárok villanásai dönthetnek. Összeszedtük, kitől tartanak leginkább az ellenfelek.
turcsik

Fantasztikus mérkőzésre van kilátás a brazil–kolumbiai dél-ameri-kai párharcban, ahol nemcsak két nagyszerű csapat, hanem a torna eddigi két legnagyobb sztárja is szembe kerül egymással.

Neymar eddig szinte egymaga cipelte a hátán a hatalmas nyomástól kissé szenvedő, nem túl meggyőző brazil válogatott szekerét. Eközben Kolumbia az egész torna eddigi legüdébb színfoltja volt, amit megspékelt egy óriási talentum, James Rodríguez világ-klasszis produkciója is.

Neymar amondó, csapatként kell kioltani a veszélyt a kolumbiai játékából. – Kolumbia nagyszerű csapat, James pedig kivételes képességű futballista, pedig csak 22 éves, akárcsak én – magyarázta a brazil. – Nem tudom, hogy jobban játszott-e nálam eddig, de az biztos, bebizonyította, milyen nagyszerű dolgokra képes, amihez gratulálok neki. A csillogásának azonban vége a tornán, csapatként el tudjuk őt homályosítani.

Európai szemmel nézve semmivel sem marad el presztízsében a fentebb taglalt viadal mögött a francia–német összecsapás. Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya szerint fiatal csapatában óriási a potenciál, fejlődőképesek, a németek ellen azonban minden eddig mutatottnál jobb teljesítményre lesz szükségük a továbbjutáshoz. – Tőlünk mindenki azt várja el, hogy nyerjük meg a tornát. A nyolc között a nyomás még nagyobb, ám hiszünk magunkban, és abban, hogy képesek vagyunk beváltani a hozzánk fűzött reményeket – fogadkozott a német Andre Schürrle.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.