Máig megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes-e tiltani a szexet egy-egy nagy futballtorna során, amely, ha jól szerepel az adott csapat, egy hónapig is eltarthat. Egyes iskolák szerint nem jó, ha elvonja a játékosok figyelmét a testi szerelem, mások úgy vélik, úgyis megtalálják a módját, hogy kielégítsék a vágyaikat, akkor már sokkal jobb, ha a partnerükkel hemperegnek.
A négy közé jutott csapatok közül mind olyan, ahol engedélyezett a szex, pontosabban Argentína nem tett közzé nyilatkozatot az ügyben, de mivel láthatóan a játékosokkal tartott a családjuk, vélhetően itt sincs tilalom. De nézzük, az elődöntős csapatoknál pontosan mi volt az ukáz.
HOLLANDIA: A legmegengedőbb hozzáállást tanúsította Louis van Gaal szövetségi kapitány, még a meccsek közti edzésekre is beengedte a családokat, a focisták gyermekeikkel játszadozhattak egy kicsit.
BRAZÍLIA: Luiz Felipe Scolari csak annyit kért, hogy ha szexelnek is a játékosok a párjukkal, az extra mutatványokat kerüljék. Hullámzó teljesítményű együttese kezd belelendülni a játékba, talán amiatt is, mert nincs szexmegvonás.
NÉMETORSZÁG: Joachim Löw is beleegyezett, akárcsak a holland kapitány, hogy a csapat szállásán lakjanak a feleségek, barátnők, a megengedő hozzáállás biztos továbbjutást ért.
ARGENTÍNA: Alejandro Sabella nem nyilatkozott arról, hogy engedi-e a szexet, de abból kiindulva, hogy a játékosok párja, gyermekei a helyszínen drukkolnak, arra lehet következtetni, hogy nincs tiltás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.