Negyedszerre sikerült: öngyilkos lett a kedvenc

St. Pauli
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 20. 19:15
Évek óta depresszió kínozta, előre látható volt, hogy eldobja magától az életét a futballista.
Bors

Pár esztendeje a válogatott Robert Enke öngyilkossága rázta meg egész Németországot, s most a szerencsétlen kapusnak sorstársa lett. Andreas Biermann a hamburgi St. Pauli színeiben futballozott a Bundesligában, de idegei nem voltak rendben, súlyos depressziója miatt korábban már háromszor (2003, 2009, 2011) maga ellen fordult, de akkor még sikerült megmenteni az életét.

Betegségével 2009-ben, Enke halála után fordult a nyilvánossághoz, több tévés talkshow-ba is meghívták vendégként, mi több, megpróbáltatásairól könyvet is írt, a Piros lap a depressziónak című kötete nagy sikert aratott.

Ám Biermannon a jelek szerint sem a pszichiáterek, sem az emberek szeretete és gondoskodása nem segített, újra öngyilkosságot kísérelt meg, s most már nem tudtak rajta segíteni, a maréknyi gyógyszer megtette hatását. Mindössze 33 évet élt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.