Mészöly Géza: az életemet köszönhetem a brazilverésnek

Mészöly Kálmán
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 18. 09:15
Lassan ötvenéves titokról lebbenti fel a fátylat a Bors: a magyar futballválogatott 1966-os, Brazília elleni vb-győzelmének köszönheti az életét Mészöly Géza, az U19-es válogatott edzője.
(szabó)

Egy fogadással kezdődött. 1966 nyarán Mészöly Kálmán válogatott futballista, a Vasas csillaga már tudta, hogy apai örömök elé néz. Csakhogy akkoriban Zuglóban rossz anyagi körülmények között élt a családjával, ezért megállapodott feleségével, Máriával arról, hogy elvetetik a magzatot.

– Ennek ellenére az 1966-os angliai vb-rajt előtt megbeszéltem Riával, ha július 15-én megverjük csoportellenfelünket, Brazíliát, megtartjuk a gyermeket – mesélte lapunknak Mészöly Kálmán. – A feleségem beleegyezett, igaz, képtelenségnek nevezte a bravúrt. És láss csodát, mégis győztünk 3-1-re, egyebek közt az én tizenegyesgólommal. Ennek köszönhetően kisebbik fiam, Géza 1967. február 27-én világra jött. Születésekor éppen Chilében túráztunk, és nagyon meglepődtem, mert kislányra számítottam.

A 19 évesek szombaton rajtoló hazai Eb-döntőjében a magyar fiatalokat irányító Mészöly Géza tizenegy éves korában szerzett tudomást édesanyjától szülei különös titkáról. Megemlítette: külföldi edzői továbbképzését úgy alakította, hogy meglátogathassa a liverpooli Goodison Parkot, az Everton-stadiont, ahol a édesapjáék nyertek Brazília ellen.

– Sokszor láttam a meccs videofelvételét, és mindig megcsodáltam, apám micsoda elánnal hajtott a címvédő válogatott ellen. Most már tudom, értem is fáradozott… Éppen ő lőtte 11-esből a harmadik magyar gólt. Az életemet köszönhetem a 3-1-nek, a focinak, ezért igyekszem minél többet visszaadni szeretett sportágamnak. Ezen az Eb-n is…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.