Évi egymilliárd forint vitte Kínába Husztit?

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 19. 11:15
Évi egymilliárd forintnál is többet kereshet Huszti Szabolcs Kínában. Ha aláírja a csangcsuni szerződését, egy csapásra a legjobban fizetett magyar focistává válhat – megelőzve Dzsudzsák Balázst.
S. T. R.

Visszautasíthatatlan ajánlat – ezt mondta Huszti a Csangcsun Jataj megkereséséről. A Bild című német lapnak nyilatkozó magyar futballista „búcsúbeszédében” leszögezte: remekül érezte magát Hannoverben, ám álomszerződést kapott Kínából, ezért vált (akár már holnap bemutatkozhat).

– Ilyen a professzionális sport – tette hozzá a középpályás, akit a német klubja 2017-ig szóló, az eddiginél jobb feltételeket tartalmazó ajánlattal próbált megtartani. Hiába. De vajon mit jelent Husztinak a visszautasíthatatlan ajánlat? Sajtóhírek szerint a magyar játékos eddig évi 1,5 millió eurót, vagyis 463 millió forintot keresett, az emelés után talán a kétmilliót (618 millió) is elérte volna a bére. Ennél kell lényegesen többet kapnia Kínában.

– Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Szabi elmúlt harmincéves, alighanem úgy van vele, a pályafutása végéhez közeledve szeretne nagy pénzt keresni – mondta a Borsnak a kínai labdarúgást jól ismerő Vörösbaranyi József menedzser. – Én is vittem labdarúgókat Kínába, hiba lenne lebecsülni az ottani focit, gyönyörű stadionokban játsszák a meccseket, nem véletlen, hogy több világsztár is oda igazol.

Marcello Lippi, az olasz edzőlegenda ázsiai BL-győztest faragott a kínai bajnok Kuangcsou Evergrandéból – évi tízmillió eurós, vagyis több mint hárommilliárd forintos fizetésért. A tréner nemrég igazolta le világbajnok honfitársát, Alberto Gilardinót: az ő bankszámlájára ötmillió euró érkezik. Ennél jóval többet, évi 15 millió dollárt, mintegy három és fél milliárdot keresett a Sanghaj Shenhua két korábbi ásza, az elefántcsontparti Didier Drogba és a francia Nicolas Anelka.

Megkerestünk két magyar játékost, aki korábban szerepelt a távoli országban, és Kovács Zoltán, valamint a Kínában két és fél évet eltöltő Kenesei Krisztián is megerősítette: a helyiek szentül ragaszkodnak ahhoz, hogy csúcsra járassák a Szuperligát.

Ehhez pedig pénz kell, temérdek pénz – Huszti úgy döntött, tartja a markát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.