Egységben a magyar tinifocisták ereje

U19
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 18. 13:15
Összetartó társaság a hazai kontinenstornát szombaton az osztrákok elleni meccsel megkezdő magyar U19-es válogatott. Mészöly Géza kapitány kifejezetten úgy alakította a felkészülési programot, hogy a fiúk az edzéseken kívül is sok mindent csináljanak együtt.
Bors

Forgács István csapatmenedzser segítségével összegyűjtöttük a szakmai munkán kívüli egyéb, úgymond közösségkovácsoló rendezvényeket:

– Az 1984-ben Moszkvában ifjúsági Eb-t nyert válogatott tagjai közül többen, így Kovács Kálmán és Keller József beszélt egykori élményeiről.
– A Telkiben lévő MLSZ-edzőközpontban Hajas László mesterfodrász és Dunai Anita stylist igazította be a srácok séróját a csapatfotózás előtt.

– Kisorosziban vettek részt hangulatos footgolftornán, amelynek végén a kontinensversenyre készülő játékosok őszintén gratuláltak Mészöly Géza mesternek, aki holtversenyben a harmadik helyet szerezte meg.
– Közös mozilátogatáson vettek részt, a Hogyan rohanj a vesztedbe című alkotást nézték meg.
– DJ Dominique, Curtis és Kiki tett látogatást az edzőközpontban, az ismert celebek közösen daloltak, rappeltek az ifjú focistákkal.
– A fiatalok a Margitszigeten szurkoltak a magyar–francia vízilabda Eb-meccsen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.