Miután a Ferencváros a horvát Rijeka elleni kettős verességgel (0-1, 1-2) már a második selejtezőkörben kiesett az Európa Ligából, a csapat edzője, Doll indulatosan vonta le a tanulságokat. A német leginkább a magyar foci gyengeségét – az U19-es válogatott siralmas Eb-szereplését, illetve a felnőtt nemzeti tizenegy kazahok és albánok elleni harmatos játékát –, valamint saját klubja behatárolt lehetőségeit – csak ingyen igazolható futballistákat tudnak szerződtetni – emelte ki.
– Jó emberek dolgoznak a magyar futballban, de az eredmények nem jönnek egyik napról a másikra. Szeretném, ha Magyarország megértené, hogy két lábbal kell a földön állni, és reálisan kell megítélni a helyzetet – jelentette ki Doll.
A magyar focit lehet szidni, csakhogy négy magyar játékosnál több egy pillanatig sem játszott a Fradiban a Rijeka ellen, azaz csak a magyar futball gyengeségére nem lehet fogni a kiesést. Továbbá: az edző a klubbal közösen a holland előd, Ricardo Moniz sok kulcsemberét lecserélte, és helyettük nem sikerült jobbakat találni. Doll ezt úgy magyarázta, hogy a formálódó keret még nem ért össze, túl korai volt csapatának az európai kupaszereplés...
Ami szintén kihat a csapat teljesítményére, az a lelátóról már az első félidőben távozó szurkolók és a klubvezetés közötti nézeteltérés. Erről Doll végképp nem tehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.