Benedek gyerekkori álma valósult meg

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 28. 09:15
Igazi Eb-hangulatban, a férfi vízilabdadöntő felvezetéseként mérkőzött meg a Vodafone Firsts team jelenlegi és korábbi válogatottakból álló csapata a budapesti Vodafone Arénában.
Bors

A tegnap esti mérkőzéssel a 14 éves Varga Benedek egyik legnagyobb álma vált valóra. Benedek kisgyermekkora óta arra vágyott, hogy egyszer Steinmetz Ádámmal egy medencében pólózhasson.

Az álom a Vodafone Firsts weboldalon keresztül, videotele­fon használatával vált valóra. A Vodafone Firsts team csapatát Varga Benedek mellett vízilabdás barátai, Fejős Róbert, Szilvasán Patrik és Péterfy Mihály alkották. Benedek négy éve vízilabdázik a Kópé egyesületben, korábban úszott, tornázott és dzsúdózott. Barátai hívták először pólózni, csatlakozott hozzájuk, és beleszeretett a sportágba.

Célja, hogy egyszer ő is felnőtt válogatott legyen, és kijusson az olimpiára.

– Sok nagy mérkőzésen vettem részt, elég a 2004-es ­athéni olimpiai döntőt említeni, ahol felejthetetlen meccsen szereztük meg az olimpiai aranyérmet – mondta a meccs után Steinmetz Ádám, aki jelenleg is aktívan pólózik, emellett az utánpótlással is fog­lalkozik a Vasasban. Mint mondta, fiatalokkal játszani, hozzájárulni, hogy megszeressék ezt a fantasztikus játékot, nagy öröm, Budapest belvárosában vízilabdázni velük pedig felejthetetlen élmény.

Mi az a Firsts?

A Vodafone Firsts a Vodafone globális márka programja, amely 2014-ben indult el világszerte. A közösségi média által vezérelt Vodafone Firsts program lényege olyan kezdeményezések támogatása, amelyeket először valósítanak meg mobiltechnológia alkalmazásával. Kezdésképpen a Vodafone számtalan olyan emberrel lépett kapcsolatba, akik számára segítséget nyújtanak abban, hogy „Firsts”-ök, elsők lehessenek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.