Sport

Menyasszonyának küldte győztes gólját Balotelli

csb

Létrehozva: 2014.06.15.

Mario Balotelli rögtön az első vb-meccsén betalált. Kedvese, akinek minap eljegyzési gyűrűt húzott az ujjára, a lelátóról örökítette meg a fejest, amellyel Olaszország legyőzte Angliát.

Fanny Ne­guesha nem törődik a gyengécske brazil közbiztonsággal, ugyanis párja, Super Mario világbajnoki bemutatkozásán megvillantotta a nézőtéren borsónyi gyémánttal díszített gyűrűjét. Hadd lássa a világ! A 9-es mezben feszítő belga ara nem hiába szorított vőlegényéért, Balotelli lett az est hőse, akinek a gólja eldöntötte a mérkőzést.

– Sosem játszottam még világbajnokságon, fantasztikus élmény volt az első mérkőzés – lelkendezett Balotelli. – A gólomat otthoni barátaimnak, na és legfőképpen jövendőbeli hitvesemnek, Fannynak ajánlom, aki viszont itt van velem.

A másik oldalon Wayne Rooney-nak viszont megint nem jött össze a gól. Az angol klasszis 2006-ban és 2010-ben is négy-négy vb-meccsen játszott, eredménytelenül, és az átok nem akar megtörni. Az angolok amiatt is kesereghettek, hogy 28 éve nem kezdtek vesztes meccsel a világbajnokságon. Nem épp jó jelek…

 

›› Röhejes sérülés

Olyan elánnal ünnepelte Daniel Sturridge egyenlítő gólját az angol csapat fizioterapeutája, Gary Lewin, hogy végül hordágyon vitték el. Mint kiderült, a stábtagokkal együtt felugrott a találatot látva, ám a földet érésnél megbotlott a frissítős palackokban, és kiment a bokája. A válogatott mellett 1996 óta dolgozó szakember kiesése nagy érvágás lenne a csapatnak, ugyanis számos sztárjátékos köszönheti neki gyors felépülését. Most saját magán gyakorolhatja villámgyógyító tudományát.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek