Hamarosan a boltokba kerül az Ulpius Kiadó új sportkönyve, amelynek főhőse Széles Sándor. Az a botrányoktól övezett úszóedző, aki olimpiai és világbajnokot faragott Gyurta Dánielből.
Elpityeredtem, mert olyat láttam, amit addig soha. Az egyik társam, esküszöm, nem tudom, hogy miért, de hatalmasat kapott a hátsójára. Egy fadarabbal. Akkorát csattant, hogy a vízben is beleremegtem. Olyan csend lett az uszodában, hogy a víz hullámzását is kristálytisztán lehetett hallani.
Hát hova kerültem? Ez a híres KSI? A Központi Sport Iskola? Inkább Kínzó Sport Iskola… Az öltözőben kérdezgettem a többieket. Illetve kérdezgettem volna. Mert nem igazán voltak beszédesek. A pofonok, a verés ugyanis tabunak számított. Mindösszesen annyit sikerült kiszednem az egyik srácból, hogy jobb lesz, ha befogom a számat, teszem csendben a dolgom, máskülönben jön Juliska néni…
Pardon, ki az Juliska néni? Sose találnák ki: Széchy Tamás meghosszabbított jobb keze volt. Hogy eddig nem hallottak róla? Hogy nem olvastak vele egyetlen interjút sem? Hogy nem is látták? Nem csoda. Beszélni nem tudott, arca sem volt. Ellenben csípett, mint a rosseb…
Nem kerülgetem tovább a forró kását: Juliska néninek hívták a Széchy székéből kioperált, hosszúkás, téglatest alakú, fél méter hosszú fadarabot. Igen, jól hallják. Ehhez a fadarabhoz nyúlt akkor, amikor úgy látta jónak. Ott, azon a szomorkás délutánon a szemem előtt látta így jónak. Ugyan „csak” a társam kapta, de engem rémisztett meg igazán vele.
„Én ilyet márpedig nem kapok!” – morogtam magamban hazafelé. Túl az első napomon, zsebemben az igazolással, meglehetősen vegyes érzésekkel rohantam anyukámhoz, hogy úgymond, élménybeszámolót tartsak.
Gyakorlatilag azonnal beköptem az edzőm. Mindent elmeséltem az anyukámnak. A pofont, az arcomba kiáltott ronda szavakat. Még Juliska nénit is…A legtöbb szülő felháborodottan hallgatná ilyen esetben a csemetét. Manapság talán autóba pattanna, és rátámadna az edzőre.
Tudják, mi volt édesanyám reakciója? Kaptam tőle is egy nagy taslit…
