Taróczy Balázs az idén is visszatér Wimbledonba, 1985-ös győzelme óta mindössze kétszer hagyta ki a legrégibb – 1877-ben volt az első – Grand Slam-versenyt. A korábbi bajnokokkal együtt neki is bérelt helye van a füves pályás szentélyben, akárcsak a Roland Garroson, hiszen Heinz Günthardttal az oldalán Párizsban is győzött.
– Az elmúlt években azonban a döntők helyett inkább az előcsatározásokra utazom ki – árulta el a Borsnak a napokban 60. születésnapját ünneplő Taróczy. – A hagyományos decemberi budapesti Tennis Classicson pályára lépő sztárokkal itt tudok leülni tárgyalni, megállapodni. Szóval vajmi kevés alkalom nyílik a nagy csaták és a tejszínes eper élvezetére.
Wimbledoni bajnokunk szerint már-már küszöbön áll a Nadal, Djokovics, Federer, Murray négyes hegemóniájának megtörése. A közelmúlt 37 legnagyobb tornájából 35-öt a nagy kvartett valamelyik tagja nyert meg. – Ausztráliában már odaszemtelenkedett Stanislas Wawrinka, és itt van ifjú bolgár csillag, Grigor Dimitrov is – folytatta az egykori éljátékos.
– Korszakváltás küszöbén állunk, a nagy négyesből leginkább Djokovicsban ég a tűz. Federer a legidősebb, és Nadal nyilatkozataiból az tűnik ki, hogy már előre magyarázkodik a kudarcok miatt. Murray címvédésére pedig nem sokat tennék.
A hölgyeknél Dimitrov kedvese, Marija Sarapova és Serena Williams a legesélyesebb, de a gyengébb nem esetében nincs tuti tipp. Babos Tímeáért is szurkolhatunk, aki a mai nyitányon a brit Naomi Broadyval találkozik. (j. k.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.