Vettel kiábrándítónak tartja az új F1-et

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 06. 13:15
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel meglepő kijelentést tett a Focusnak: szerinte a Forma–1 lassan minden varázsát elveszíti. A pokolian gyors és veszélyes autókat akarja visszakapni.
Bors

Elege van Vettelnek a teljesítményt egyre inkább visszafogó ostoba szabályozásokból. A német pilóta úgy érzi, az üzemanyag-spórolás, a kisebb motor és a sok technikai kütyü rosszat tett a királykategóriának.

– A Forma–1 volt az a sportág, amelyet mindenki úgy azonosított, hogy hangos, pokoli gyors és veszélyes. De lassan ezek közül már egyik sem igaz, elvesznek a legfontosabb összetevők – mondta szomorúan Vettel. – Ez nem mehet így tovább. Szeretnék ismét ezer lóerős, V12-es motorokkal versenyezni, azt érezni, hogy egy igazi vadállat tombol alattam.

A száguldó cirkusz korábbi versenyzője, a balesete óta műlábakkal élő, s idén GT3-as BMW-vel versenyző Alex Zanardi szerint is rossz irányba halad az F1. – Ma egy előzés annyiból áll, hogy a pilóta megnyom egy gombot, és máris elsuhan a másik mellett. Márpedig mi nézők azt szeretnénk látni, hogy kemény csaták folynak a jobb pozícióért – fogalmazta meg kritikáját a 47 éves sportember.

Ideje lenne észbe kapnia a Nemzetközi Automobil Szövetségnek, mert lassan mindenkit maguk ellen fordítanak a túlzott modernizálással. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.