Orvosával együtt döntött Bencze: vége a karriernek

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 13. 09:15
Évtizedes kínlódás után fájó döntést hozott: a bajnoki rájátszás közepén búcsút intett a kecskeméti kosárcsapatnak. Bencze Zoltán szeme retinaleválás miatt rossz, a műtétek sem segítettek rajta.
(s. t. r.)

A harminckét esztendős center egyik pillanatról a másikra döntött úgy, hátat fordít a kosárlabdázásnak, és nemcsak, hogy felhagy a játékkal, egyelőre a sportág közelében sem marad. A 212 centis Bencze azt mondta, beletelik majd egy kis időbe, mire megnyugszik a lelke. Pedig az óriás nagyon is racionális elhatározásra jutott, a jobb szeme épsége sokkal fontosabb minden tempónál, horognál, zsákolásnál.

– Már tíz éve annak, hogy az egyik edzésen véletlenül belenyúltak a szemembe, azóta hol jobb, hol rosszabb állapotban van – kezdett bele a bajnoki negyeddöntő második meccse előtt elbúcsúztatott kecskeméti kosaras. – Sajnos a műtétek sem segítettek a retinaleváláson, a szemsérülésem egészen a mai napig kísért, így nem maradt más választásom. Az orvosommal arra a megállapításra jutottunk, hogy a szemem épségének érdekében abba kell hagynom a kosárlabdázást.

Sokat elmond az Albacomp mellett a pécsi és a kecskeméti együttesben is szereplő, korábbi sokszoros válogatott center lelki állapotáról, hogy merőben új irányt szab az életének: a tervek szerint Székesfehérváron beszáll egy informatikai cégbe.

A kecskeméti szurkolók roppant hálásak a búcsúzó center szolgálataiért

– Érdekel a terület, meg aztán szükségem van egy kis időre, hogy elfogadjam, így vagyok kénytelen lezárni a pályafutásomat – tette hozzá Bencze. – Szörnyű volt a lelátóról figyelni a Kaposvár elleni találkozót, ugyanakkor köszönettel tartozom mindenkinek, aki segítette a karrieremet. Sajnos azt egyelőre nem tudni, civil életet élve rendbe jön-e a szemem, ám az biztos, hogy a játék súlyos veszélyt hordozott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.