Nem lesz örökösödési harc az elnök halála után

elnök
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 29. 19:15
Nyolc évvel ezelőtt szenvedte el első sztrókját Malcolm Glazer, a Manchester United amerikai tulajdonosa. Azt még több is követte, melyek következtében megbénult a jobb keze, és részlegesen a lábai is. A milliárdos pénzembert szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.
szs

Meghalt az az amerikai Malcolm Glazer, aki a világ egyik legkiválóbb futballklubja, az angol Manchester United elnöke volt. A 85 évet megélt amerikai milliárdos annak idején, 2005-ben 790 millió fontért vásárolta meg az angol klubot, és büszke volt rá, hogy elnöksége során a MU ötször nyert angol bajnoki címet, továbbá 2008-ban a BL-ben végzett élen a csapata.

Halála után nem túl sok bizonytalanság marad a trónutódlást illetően – írja az ESPN –, hiszen a család azonnal jelezte, hogy az eddig az igazgatótanácsban dolgozó két fia, Joel és Avram megosztva látja el az elnöki teendőket. A Glazer-család amúgy a United-részvények kilencven százalékát birtokolja.

Az elhunyt tulajdonos-elnök, akinek vagyonát 2010. márciusában 2,4 milliárd amerikai dollárra becsülték, egyszersmind tulajdonosa volt az amerikai NFL-klubnak, a Tampa Bay Buccaneersnek is. Végleges távozása után a felesége, Linda veszi át a Buccaneers-ügyek intézését, míg a manchesteri futballcsapat vezetésében további négy Glazer-gyerek, Kevin, Bryan, Darcie és Edward vállal szerepet klubigazgatói minőségében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.